·DADA·net·


 

DADA.NET SZOLGÁLTATÁSI FELTÉTELEK ÉS KIKÖTÉSEK

 

KÉRJÜK, FIGYELMESEN OLVASSA EL EZT A DOKUMENTUMOT, AMELY HONLAPUNK ÉS AZ OTT FELAJÁNLOTT SZOLGÁLTATÁSOK HASZNÁLATÁRA VONATKOZÓ FELTÉTELEKET ÉS KIKÖTÉSEKET (TOVÁBBIAKBAN “FELTÉTELEK”) TARTALMAZZA. A JELEN FELTÉTELEK KÖTELEZŐ ÉRVÉNYŰ MEGÁLLAPODÁST LÉTESÍTENEK ÖN ÉS TÁRSASÁGUNK KÖZÖTT: A HONLAPJAINKON VALÓ NAVIGÁCIÓ, TOVÁBBÁ HONLAPJAINK ÉS AZ OTT ELÉRHETŐ SZOLGÁLTATÁSOK ÉS ELEKTRONIKUS KOMMUNIKÁCIÓS CSATORNÁK (TOVÁBBIAKBAN A LAPOK ÉS A CSATORNÁK EGYÜTTES MEGJELÖLÉSE A “HONLAP”) HASZNÁLATA A JELEN FELTÉTELEK MARADÉKTALAN ELFOGADÁSÁHOZ KÖTÖTT, AMI A HONLAPON ELÉRHETŐ ÉS/VAGY A HONLAPON KÖZZÉTETT EGYÉB NYILATKOZATOKBAN, JOG KÖZLEMÉNYEKBEN, TÁJÉKOZTATÓKBAN VAGY LEMONDÓ NYILATKOZATOK ALAPJÁN RENDELKEZÉSRE ÁLLÓ ÖNÁLLÓ SZOLGÁLTATÁSOK ÉS/VAGY TARTALOM (TOVÁBBIAKBAN “SZOLGÁLTATÁSOK) HASZNÁLATÁNAK FELTÉTELE. HA NEM KÍVÁNJA ELFOGADNI A JELEN FELTÉTELEKET, KÉRJÜK, NE HASZNÁLJA HONLAPUNKAT ÉS AZ OTT ELÉRHETŐ SZOLGÁLTATÁSOKAT.

 

A jelen Feltételek az Ön és a Dada.net S.p.A. között a Honlap és a Szolgáltatások tárgyában létrejött megállapodást tartalmazzák. A Dada.net S.p.A. (“Társaság”, “mi”) céget, amelynek bejegyzett és működő irodái a piazza Pietro Annigoni 9/b, 50122 Florence címen találhatóak, adószáma: 13280390157, képviselője: Barbara Poggiali, elektronikus elérhetősége: mobi-hu@crm.dada.net, 467460. REA nyilvántartási szám alatt a firenzei cégbíróság jegyezte be.

A továbbiakban a “Feltételek” kifejezés a Honlap és a Szolgáltatások használatára vonatkozó általános szabályokra, valamint az egyes Szolgáltatások használatát szabályozó Különleges Feltételekre vonatkozik, beleértve a Honlapon közzétett egyéb nyilatkozatokat, jogi közleményeket, tájékoztatókat és lemondó nyilatkozatokat is. A Titoktartási politika, a Tájékoztatásról és költségekről szóló rész, valamint az egyéb estlegesen alkalmazandó kiegészítő feltételek a jelen Feltételek szerves részét képezik.

 

A harmadik felek által a Honlapunkon nyújtott Szolgáltatások, valamint a Mobilszolgáltatók által velünk együttműködésben nyújtott Szolgáltatások tekintetében, és általában véve a vezeték nélküli és mobil szolgáltatások használata kapcsán felhívjuk figyelmüket, hogy a szóban forgó harmadik felek által alkalmazott feltételek és kikötések, valamint tarifák érvényesek Önre. Kérjük, vegye figyelembe a mobil szolgáltatója által közvetlenül alkalmazott feltételeket és árakat.  

 

FOGALOM-MEGHATÁROZÁSOK

Hozzáférési kódok - a Honlap és a Szolgáltatás eléréshez szükséges autentikációs (hitelesítési) információk, mint például felhasználói neve (amely megegyezhet mobil telefonszámával vagy más olyan adatokkal, amelyeket akkor kértek, amikor regisztrált és/vagy a Szolgáltatás aktiválását kérte) és jelszava (amely megegyezhet a Szolgáltatás regisztrálási vagy aktiválási fázisban a mobiltelefonjára elküldött PIN számmal). 

 

Tartalom - a Honlapon közzétett és/vagy a Felhasználók rendelkezésére bocsátott, már létrehozott vagy később létrehozandó összes audio fájl, video, kép, szöveg, információ és általános tartalom és/vagy számítástechnikai elem, többek között - de nem kizárólagosan - csengőhangok, képernyővédők, játékok, zene, animált hírlevél adatbázis kialakítás és márkatartalom, logó stb., az alkalmazott technikai megoldások, grafika, a külső megjelenés és hangulat, a struktúra és minden egyéb szerzői jogvédelem vagy más jogvédelem alatt álló elem, és/vagy minden más, amit a Regisztrált felhasználók vagy Előfizetők használhatnak;

 

Felhasználók által közzétett tartalom - olyan audio és/vagy video tartalom, kép, szöveg, információ és általában véve minden olyan tartalom és/vagy anyag, amit a Regisztrált/Előfizetéses felhasználók a Honlapon az anyagok és információk közlésére fenntartott külön területeken közzétesznek és/vagy oda feltesznek, vagy amit a Szolgáltatásokon keresztül feltesznek, saját kizárólagos felelősségi körükben;

 

Vezeték nélküli eszköz - mobil telefonok és általában véve minden olyan eszköz, amelyet - a többi funkciótól függetlenül (például hang-, szöveg- és adatátviteli szolgáltatások vagy bármilyen más formában történő kommunikáció) a Felhasználók a Szolgáltatások aktiválására és/vagy a Szolgáltatások nyújtására használnak;

 

Mobilszolgáltató - az az alany, akivel a Felhasználó szerződést kötött a Szolgáltatásokhoz használt Vezeték nélküli eszközhöz történő vezeték nélküli telefonos szolgáltatások nyújtására;

 

Kereskedelmi védjegyek és jogok - kereskedelmi védjegyek, logók, márkák és minden egyéb megkülönböztető jel;

 

Felrakni/felrakás/feltett - az, amikor a Felhasználó bármilyen információt (ezen belül személyes adatokat és a profiljához tartozó adatokat), ötleteket, képeket, audio- és videóanyagokat, véleményeket, fájlokat, üzeneteket és Felhasználó által generált tartalmat cserél, küld üzenetben, ad át vagy közöl;

 

Szolgáltatások vagy Szolgáltatás - önállóan vagy együttesen minden olyan Szolgáltatás és azzal összefüggő összes funkció, amit a Honlapon a Társaság ingyenesen elérhetővé tesz vagy amit fizetés ellenében közvetlenül mi elérhetővé teszünk vagy együttműködésünkkel harmadik felek elérhetővé tesznek. A Szolgáltatás fogalma különösen tartalmazza a Honlapot valamint az ott felajánlott és a Felhasználóknak elérhetővé tett szolgáltatásokat, funkciókat és lehetőségeket A Szolgáltatás kifejezés ezen túlmenően magában foglalja a mobil felhasználók számára a Társasággal, mint Tartalomszolgáltatóval együttműködésben a Mobilszolgáltatók által ajánlott fizetős szolgáltatásokat is.

 

Honlap – a http://hu.dada.net címen az interneten elérhető internetes lap, de az összes olyan egyéb internetes cím is  (pl. URL címek, domain nevek és lapok) és WAP csatorna, amelyek a  Társaság irányítása vagy kezelése alatt állnak, és amelyek a Szolgáltatások ajánlására vagy nyújtására szolgálnak, továbbá az összes tükör, helyettesítés és biztonsági másolat, és az összes honlap, amit a lapok tartalmaznak;

 

Társaság  – a Dada.net S.p.A. elnevezésű társaság;

 

Magyar terület – a Magyar Köztársaság területe;

 

Felhasználó - mindenki, aki a Szolgáltatásokat vagy a Honlapot használja;

 

Előfizetéses felhasználó - olyan Felhasználó, aki fizető felhasználóknak fenntartott előfizetéses Szolgáltatásokra fizet elő a jelen Feltételekben valamint az Információk és költségek részben írt feltételek szerint. A Szolgáltatásra való előfizetés feltétele a Honlapon történő regisztráció;

 

Regisztrált felhasználó - olyan Felhasználó, aki vállalja, hogy személyes adatokat ad meg annak érdekében, hogy igénybe vehessen bizonyos, az általános Felhasználók számára nem elérhető, kizárólag a Honlapon regisztrált Felhasználók számára elérhető Szolgáltatásokat;

 

Látogató felhasználó - olyan Felhasználó, aki a Honlapon nézelődik és/vagy használja az általános Felhasználók - akiknek nem kell a Honlapon regisztrálniuk és semmilyen szolgáltatásra nem kell előfizetniük - rendelkezésére álló funkciókat és/vagy Szolgáltatásokat;

 

Használat - a Felhasználó által közvetlenül vagy közvetetten, eszközök vagy alkalmazások segítségével vagy azok nélkül végzett tevékenységek, úgy mint hozzáférés, hozzáférés kérése, interakció, felhasználás, nézés, navigálás, nyomtatás, másolás, átküldés, fogadás, információcsere vagy kommunikáció Szolgáltatásainkkal vagy a Honlappal vagy bármely Felhasználóval, társasággal vagy struktúrával (szervvel) a Szolgáltatásokon keresztül és általában véve a Szolgáltatás és/vagy Honlap bármilyen lehetőségével, funkciójával vagy aspektusával bármilyen módon és bármilyen céllal történő interakció. 

 

A FELTÉTELEK ÉS KIKÖTÉSEK, VALAMINT AZOK MÓDOSÍTÁSAINAK BETARTÁSA

A jelen Feltételek kötelezőek az összes Felhasználóra, vagyis az összes Látogató felhasználóra, Regisztrált felhasználóra illetve Előfizetéses felhasználóra, akkor is, ha a Felhasználó egyetlen rendelkezésre álló Szolgáltatást vagy funkciót sem használ. Rendszereink adatokat gyűjtenek a Szolgáltatások Felhasználók általi használatáról, akkor is, ha azok nem Regisztrált felhasználók vagy Előfizetéses felhasználók. A Titoktartási politika fontos információkat tartalmaz a Szolgáltatások Ön által történő felhasználásáról vagy a Honlapon történő navigációról szerzett információk gyűjtéséről, megőrzéséről és felhasználásáról. Ezért arra kérjük az összes Felhasználót, hogy gondosan olvassák el a Titoktartási politikát. A Társaság fenntartja annak jogát, hogy a Szolgáltatásokat és a Feltételeket, továbbá a Szolgáltatások árait és/vagy a Szolgáltatásokkal összefüggő lehetőségeket bármikor, akár részben, akár teljes egészében megváltoztassa. A Társaság a Felhasználókat értesíteni fogja a Honlapon végzett összes változtatásról. A Felhasználók kötelesek rendszeresen megnézni és elolvasni a Feltételeket, a Titoktartási politikát valamint a Tájékoztatás/költségek pontot, hogy folyamatosan tájékozódjanak az aktuálisan érvényes feltételekről. A Szolgáltatás vagy a Honlap használata a Feltételek vagy a Szolgáltatás jellemzőinek megváltoztatása után a hatályba léptetett változások elfogadásának minősül.


KOR ÉS LAKÓHELY

A Szolgáltatások és a Honlap Magyar Területen élő nagykorú Felhasználók számára érhetők el. A Regisztráció vagy Előfizetés iránti kérelem akkor érvényes, ha azt olyan nagykorú Felhasználó nyújtja be, aki azon telefonszám tulajdonosa, amelyre az aktiválást kérték. Kiskorú esetén annak szülője vagy gondviselője felel a Honlap használatáért és/vagy a kiskorú számára hozzáférhető Vezeték nélküli készülék használatáért.

 

A szülő, a gondviselő és a gyám kérheti Mobilszolgáltatójától, hogy tiltsa le a kiskorú rendelkezetésére álló mobil telefonszámra történő fizetéses szolgáltatások aktiválásának lehetőségét. 

 

 

A SZOLGÁLTATÁS HASZNÁLATA, REGISZTRÁLÁS ÉS ELŐFIZETÉS

A Honlap bizonyos területeinek látogatása és a Honlapon ajánlott bizonyos Szolgáltatások használata teljes egészében vagy részben díjmentes lehet. A Honlap bizonyos területeit nem Regisztrált Felhasználók is látogathatják. Bizonyos szolgáltatásokat - akár ideiglenes jelleggel - nem Regisztrált Felhasználók számára is hozzáférhetővé tehetünk. Lehetővé tehetjük továbbá, hogy nem Regisztrált Felhasználók hozzáférhessenek a Lap olyan területeihez, amelyek normál esetben Regisztrált vagy Előfizetéses felhasználók számára vannak fenntartva. A Szolgáltatások többségét és a Szolgáltatásokkal összefüggő lehetőségeket kizárólag Regisztrált vagy Előfizetéses felhasználók használhatják. Bizonyos esetekben lehetőség van arra, hogy a Honlapra Vezeték nélküli eszközről regisztráljanak SMS vagy MMS küldésével, vagy a Wap eljárás követésével. Ebben az esetben a Mobilszolgáltató - saját feltételei alapján - díjat számíthat fel a regisztrációt kérő Felhasználónak, akkor is, ha a hálón keresztül nyújtott Szolgáltatás egyébként díjmentes, és akkor is, ha a társaság nem számít fel díjat azért, hogy valaki a hálón keresztüli eljárást követve váljon Előfizetéses felhasználóvá.

Azoknak a Felhasználóknak, akik regisztrálni szeretnének vagy a Szolgáltatásokra elő kívánnak fizetni, a Társaság számára meg kell adniuk bizonyos személyes adatokat, és követniük kell a Regisztráció időpontjában vagy a Szolgáltatásra való előfizetés kérésének időpontjában látható Szolgáltatás regisztrációs és/vagy aktiválási eljárást. A hitelesítési folyamat a normál biztonsági eljárások részét képezi. Célja a Felhasználó biztonságának védelme és annak ellenőrzése, hogy a Felhasználó valóban szeretne-e regisztrálni illetve valóban szeretné-e a Szolgáltatást aktiválni. A Társaság bizonyos esetekben jelszót (PIN) küld a regisztráció során megadott vagy a Szolgáltatás aktiválási kéréskor megadott mobil telefonszámra. A PIN-t ezután újra be kell írni az online űrlapra a korábban megadott mobil telefonszám megerősítése érdekében, és annak megerősítése érdekében, hogy a felhasználó tényleg szeretné a kért Szolgáltatást aktiválni. Más eseteken a Felhasználót esetleg arra kérjük, hogy küldjön egy SMS-t egy e célra szolgáló számra, így jelezze, hogy valóban aktiválni szeretné a szolgáltatást.

A Regisztrációt vagy a Szolgáltatás aktiválási kérést követően a felhasználót esetleg arra kérjük, hogy válasszon egy felhasználónevet, amit a PIN kóddal vagy más választott jelszóval együtt használhat a Regisztrált felhasználók és/vagy a Szolgáltatást aktiváló Felhasználók számára fenntartott terület elérésére.

Az a Felhasználó, aki a hitelesítési eljárás segítségével kíván regisztrálni vagy valamely Szolgáltatásra előfizetni, ezennel kijelenti és szavatolja, hogy nagykorú, hogy az általa megadott személyes adatok helytállóak, pontosak és naprakészek, és az adatokat megadó személyre vonatkoznak, vagy ha azokat engedéllyel egy harmadik fél adja meg, úgy kijelenti, hogy korlátlan felelősséget vállal a megadott adatok helytállóságáért és pontosságáért. Amennyiben a Felhasználó által megadott adatok változnak, a Felhasználó köteles a Társaságot az összes változásról haladéktalanul tájékoztatni.

A Társaság által gyűjtött személyes adatok feldolgozásáról a Titoktartási politika című rész ad részletes tájékoztatást. A regisztrációt követően arra kérjük, hogy nézze meg a személyes adatok feldolgozásáról szóló tájékoztatást.

Ha a Felhasználó nem viszi végig a Regisztrációs vagy Szolgáltatásra való előfizetési eljárást azután, hogy megadta e-mail címét és/vagy mobil telefonszámát vagy más, az aktiváláshoz kért adatait, a Felhasználó korlátozott számú üzenetet kaphat, amelyek az előfizetési eljárás lebonyolítását célozzák és azt a szolgáltatást ismertetik, amelyekre az előfizetési eljárást megkezdődött.

Ha a Felhasználó Hozzáférési kódjait harmadik felek is ismerik, az a Honlaphoz és/vagy az aktivált Szolgáltatásokhoz harmadik felek általi jogosulatlan hozzáférést eredményezhet. Ezért a Regisztrált vagy Előfizetéses felhasználóknak különös körültekintéssel kell eljárniuk Hozzáférési kódjuk tekintetében, és azt titokban kell tartaniuk. Ha Hozzáférési kódja elvész vagy azt ellopják, azonnal értesítenie kell a Társaságot. A Társaság gondoskodik Elérési kódjának deaktiválásáról és pótlásáról. A Felhasználó közvetlenül és közvetetten is felel a Szolgáltatások bárminemű szabálytalan és jogszerűtlen felhasználásért, akár saját maga hajtotta azt végre, akár a Szolgáltatásokat az ő nevében használó harmadik fél. 

 

INGYENES SZOLGÁLTATÁSOK

A Honlapon bizonyos Szolgáltatások ingyenesen is rendelkezésre állhatnak. Az ilyen Szolgáltatásokat vagy azokat egy részét Látogató felhasználóknak is a rendelkezésére bocsáthatjuk, vagy azokat - részben vagy egészben- Regisztrált felhasználóknak tarthatjuk fenn. A Látogató felhasználóknak semmilyen díjat nem kell fizetniük az ilyen Szolgáltatás felhasználásért vagy közvetlenül azzal kapcsolatban.

A Társaság fenntartja annak jogát, hogy bármikor új ajánlatot tegyen közzé, és a korábban ingyenes Szolgáltatásokat egyidejű figyelemfelhívás mellett fizető Szolgáltatássá tegye, vagy azokat kizárólag fizető vagy Előfizetéses felhasználók számára tegye elérhetővé. Az új ajánlat közzétételét követően az olyan Felhasználók esetén, akik a Szolgáltatást ingyen kezdték használni, és továbbra is használni szeretnék azt, a Szolgáltatás használatát díjfizetéshez köthetjük.

 

FIZETŐS SZOLGÁLTATÁSOK

Bizonyos Szolgáltatások csak Előfizetéses felhasználóknak vagy Regisztrált felhasználóknak (kérést követően) állnak a rendelkezésére díj fizetése ellenében, amit a FIZETÉSI MÓDSZEREK című cikkelyben írt fizetési módszereknek megfelelően kell teljesíteni.

Fizetős szolgáltatások nyújtására az alábbiak szerint kerülhet sor: a) előfizetés alapján, vagyis folyamatos módon azt követően, hogy a Felhasználó kérte a Szolgáltatás aktiválását, addig, amíg az Előfizetéses felhasználó nem kéri a deaktiválást vagy amíg a Szolgáltatás nyújtása meg nem szűnik az alábbiakban írt egyéb okokból, illetve b) egyszeri szolgáltatás kérése alapján, vagyis a kért Szolgáltatás egyszeri alkalommal történő korlátozott felhasználásával.

A fizetős és nyílt végű mobil előfizetéses Szolgáltatás két fő csoportba tartozó lehetőségek és szolgáltatások - ezen belül előfizetéses szolgáltatások - használatát teszi lehetővé: a) szórakoztató tartalom letöltése, úgy mint csengőhangok, játékok, grafika, hírek és más, kompatibilis mobil eszközzel és/vagy az internetes lapokon (WEB és/vagy WAP) és/vagy SMS (rövid üzenetküldési szolgáltatás) és/vagy hanghozzáféréses (voice access) számok vagy videóhívások segítségével letölthető más információk letöltése; b) internetes és/vagy mobil telefon segítségével történő hozzáférés a Honlapon elérhetővé tett Közösségi termékekhez és/vagy szolgáltatásokhoz. A Közösségi szolgáltatás részben olyan Regisztrált felhasználók számára is elérhető lehet, akik nem fizettek elő a fizetős Szolgáltatásra.

A fizetős Szolgáltatásról és a Szolgáltatás használatáért fizetendő Előfizetési költségről (és összes egyéb költségről) a Tájékoztatás és költségek pont ad részletes tájékoztatást.

Az Előfizető felhasználók bármikor használhatják a számukra elérhetővé tett Szolgáltatásokat. Az előfizetéshez a Felhasználónak mobil telefonszámmal kell rendelkeznie, amelyről kérheti a Szolgáltatás aktiválását. A Felhasználónak lehetősége van arra, hogy a Szolgáltatásért mobilon fizessen (hitelkártyával vagy Paypal rendszeren át fizessen). Harmadik fél tulajdonát képező SIM kártya vagy fizetési módszer használatakor az aktiválást kérő Felhasználónak a tulajdonos engedélyével kell rendelkeznie azelőtt, hogy kérné a szolgáltatás aktiválását.

Ahhoz, hogy a Szolgáltatást mobilon keresztül lehessen használni, a telefonnak kompatibilisnek és megfelelően konfiguráltnak kell lennie. A kompatibilis eszközöl listája a Honlapon található. A Felhasználóknak a Szolgáltatás aktiválása előtt ellenőrizniük kell, hogy mobil telefonjuk kompatibilis-e. Javasoljuk, hogy annak ellenőrzésén túlmenően, hogy mobil telefonjuk megfelelően konfigurált-e a Szolgáltatás használatához, a Felhasználók Mobilszolgáltatójuknál érdeklődjenek a vevőszolgálati oldalon a Szolgáltatás aktiválásával kapcsolatban is.

Az Előfizetéses felhasználók minden héten kapnak egy bizonyos számú kreditet, amellyel megválaszthatják az általuk kívánt Tartalmat bizonyos korlátozások mellett és a Tájékoztatás és költségek részben írt feltételek és kikötések betartásával. Ha a krediteket nem úgy használják fel, ahogy azt a Tájékoztatás és költségek rész előírja, akkor a Felhasználó elveszti a kreditek felhasználásának jogát. A Felhasználó nem jogosult a már kifizetett összeg után kártérítésre vagy annak visszatérítésére. A kreditek nem válthatók pénzre, és kizárólag az aktivált Szolgáltatáson keresztül rendelkezésre álló tartalom használatára érvényesek.

Az előfizetés ára akkor is megfizetendő, ha a Szolgáltatást nem, vagy nem teljes egészében használták. Ha a rendelkezésére álló ajánlat felhasználása előtt deaktiváltatja az előfizetési szolgáltatást, elveszíti az előfizetéses szolgáltatás használatának jogát, és nem jogosult alternatív szolgáltatásra, sem pedig a kifizetett összeg miatti kártérítésre vagy annak visszatérítésére.

A Honlap Információk és költségek részében további részletek találhatók a költségekről, az aktiválási és deaktiválási feltételekről, a szolgáltatásokról, az előfizetésben lévő tartalom mennyiségéről és típusáról, a kompatibilis mobil telefonokról és más, az előfizetéses Szolgáltatásra vonatkozó tudnivalókról.

Visszalépés jogának kizárása a távollévők között kötött szerződésekről szóló 17/1999. (II. 5.) Korm. rendelet alapján: A Szolgáltatás aktiválására irányuló kérés után a Szolgáltatást azonnal elérhetővé tesszük az aktiválást kérő Felhasználó számára, és azonnal nyújtjuk a Felhasználónak (miután a Felhasználó vállalta a fizetést).  Ezért (mivel a Szolgáltatások nyújtása azonnali) a jelenleg érvényben lévő jogszabályok alapján nem alkalmazandó a távollévők között kötött szerződésektől való elállás joga. 

SZERZŐDÉSES ELÁLLÁS JOGA (A SZOLGÁLTATÁSOK DEAKTIVÁLÁSA) - A Felhasználó megelégedésére és annak elkerülése érdekében, hogy a Szolgáltatást olyan Felhasználónak nyújtsuk, aki azt már nem igényli, a Társaság ezennel a Felhasználóknak biztosítja annak jogát, hogy a Szolgáltatást bármikor deaktiválják (a deaktiválási kérelem előtt fizetett vagy fizetendő összegek miatti kártérítés vagy azok visszatérítése nélkül, mivel a visszalépés nem visszamenőleges hatályú). Az elállási jogról szívesen adunk további tájékoztatást Felhasználóinknak, ha kitöltik a Honlapon elérhető Segítségkérő űrlapot vagy írnak nekünk a http://hu.dada.net/help/ címre.

Az alkalmazott fizetési rendszertől függően (telefonkredittel történő fizetés) ritka esetben közvetlenül a visszalépés közlését követő időszakban még egy utolsó SMS levonást eszközölnek a Felhasználó mobil egyenlege terhére. Előfordulhat, hogy a mobilhálózat túlterheltsége miatt a Felhasználó mobil egyenlegéről történő SMS levonást hamarabb küldik ki, mint hogy megkapnánk a Felhasználó deaktiválás iránti kérelmét, még akkor is, ha az SMS a deaktiválási kérés után érkezik meg.

 

FIZETÉS ÉS FIZETÉSI MÓDSZEREK

A Honlapunkon harmadik felek által kínált Szolgáltatások vagy mobil jóváírással fizetett Szolgáltatások esetén, illetve általában véve arra az esetre, ha Ön vezeték nélküli szolgáltatást vagy mobil szolgáltatást vesz igénybe, a Társaság felhívja figyelmét, hogy az ilyen Szolgáltatásokat Mobilszolgáltatók nyújtják a Társasággal, mint Tartalomszolgáltatóval együttműködve. A Felhasználóra ezért a Mobilszolgáltató feltételei érvényesek. Kérjük, vegye figyelembe Mobilszolgáltatója fentiekben említett feltételeit.

 

Mobil jóváírással fizetett Szolgáltatások esetén a Mobilszolgáltató a Felhasználónak időnként, a Tájékoztatás és költségek részben írt gyakorisággal egy vagy több SMS-t küld, amely az üzenet kézhezvételekor a Felhasználó egyenlegét megterheli a Szolgáltatás költségének megfelelő összeggel.

 

Ugyanez a fizetési módszer érvényes a vezetékes vonalon keresztüli fizetésre, a Szolgáltató az Előfizetés árát közvetlenül a Szolgáltatás aktiválását kérő felhasználó telefonszámlájára terheli. 

Az előfizetési ár nem terjed ki semmilyen WAP és/vagy WEB GSM/GPRS/UMTS forgalmi költségekre (amelyeket a Tájékoztatás és költségek rész egyértelműen megad), ezért ezek további költségként jelentkeznek. Ezen túlmenően a Felhasználó viseli az összes internet csatlakozási költséget és/vagy a hardverhez/szoftverhez kapcsolódó költséget illetve általában véve a szolgáltatások használatához szükséges összes költséget, amelyeket az előfizetés ára nem foglal magában.

Ha az előfizetés árát nem fizetik ki (bármilyen okból, például a felhasználó mobilegyenlege kimerül), a Szolgáltatás bármikor leállítható, teljes egészében vagy részben, és a felhasználó a kifizetetlen krediteket esetleg már a Szolgáltatás leállítása előtt sem tudja felhasználni.

 

TARTALOM – FELHASZNÁLÓK ÁLTAL KÖZZÉTETT TARTALOM

A TÁRSASÁG, HARMADIK FELEK JOGAINAK ÉS SZERZŐI JOGVÉDELEM ALATT ÁLLÓ ANYAGOK VÉDELME

Tartalom

A Honlapon közzétett és a Felhasználók - ezen belül Regisztrált felhasználók és Előfizetéses felhasználók - rendelkezésére bocsátott tartalom vagy a Társaság tulajdonát képezi, vagy azok használatát harmadik felek engedélyezték Társaságunk számára. A fenti tartalom szerzői jogvédelem alá tartozik, és azt a Felhasználók a törvény által megengedett mértékben, a jelen Feltételeknek megfelelően használhatják.

A Felhasználó kizárólagos felelősséggel tartozik a jelenleg érvényben lévő nemzeti és nemzetközi szerzői jogról szóló törvények megsértéséért és/vagy a jelen Feltételekben valamint a Tájékoztatás és költségek részben a Tartalom felhasználásával kapcsolatban rögzített előírások megsértéséért. A felhasználó a törvény értelmében büntetőjogi felelősséggel tartozik. A Tartalmat gondosan megvizsgált és elemzett a lehető legcélravezetőbb módon. Ennek ellenére előfordulhatnak hibák, tévedések vagy hiányosságok. A Tartalom vonatkozásában a Társaság nem tartozik felelősséggel a hibákért, hiányosságokért vagy azért, ahogy a Felhasználó a Tartalmat felhasználja.  

Egyéb közlés hiányában a Honlapon lévő információk kizárólag tájékoztatás és naprakész tájékoztatás céljára szolgálnak, nem tekintendők teljes körűnek, sem pedig állásfoglalásnak, utasításnak vagy döntést megalapozó feltételezésnek. A Társaság nem tartozik felelősséggel a Felhasználók Honlapon található információk felhasználásán alapuló tetteiért illetve mulasztásaiért. 

A Felhasználók számára a Honlapon és/vagy a Szolgáltatásokon keresztül rendelkezésre bocsátott tartalom kizárólag személyes felhasználásra szolgál, és kizárólag rendeltetési céljának megfelelően használható. 

Bizonyos Tartalmak kizárólag a Honlapon vagy mobil eszközzel használhatók. A Társaság által előzőleg nem engedélyezett automatizált vagy számítógépes eszköz használata a Tartalom elérésére, megszerzésére vagy letöltésére vagy a Szolgáltatások használatára szigorúan tilos.

Egyéb rendelkezés hiányában a kizárólag egy bizonyos eszköz (mobil/számítógépes/vezeték nélküli eszköz) segítségével használt Tartalom más eszközre nem vihető át, arra nem másolható rá és nem továbbítható, és a szóban forgó Tartalmat semmilyen módon nem szabad más Felhasználókkal cserélni. A Felhasználó továbbá kizárólag a rendeltetési célnak megfelelően használhatja a Tartalmat (például a hallgatás céljára szánt tartalmat nem használhatja csengőhangnak Vezeték nélküli eszközön vagy más típusú eszközön).

Ha a Szolgáltatás kifejezetten megengedi a Tartalom más eszközön való használatát (és nem csak azon az eszközön, amelyre a Tartalmat letöltötték), vagy ha a Tartalom látható (DRM-mentes CD tartalom), a szóban forgó Tartalom kizárólag az adott Felhasználó tulajdonában lévő - vagy legalábbis kizárólagos használatában lévő - más készülékre vihető át, másolható vagy küldhető át. Szigorúan tilos a Tartalmat más Felhasználóknak átadni vagy bármilyen más módon lehetővé tenni, hogy más Felhasználóknak előnye származzon a Tartalomból.

Szigorúan tilos a Tartalom Felhasználók általi akár ingyenes, akár díj ellenében történő terjesztése.

Szigorúan tilos a Tartalmat más Felhasználóknak bármilyen formában átadni és/vagy velük közölni vagy más Felhasználókkal megosztani, akkor sem, ha azok Regisztrált vagy a Szolgáltatásokra előfizető felhasználók.

A Honlap, a Szolgáltatások, a kapcsolódó alkalmazások és felhasználói felületek, valamint a Tartalom a Társaság és/vagy harmadik fél szállítók és/vagy azok jogutódai és/vagy külön megjelölt harmadik felek kizárólagos magántulajdonában vannak, és azokat nemzeti és nemzetközi szerzői jogi törvények és szellemi termékekre/ipari tulajdonra vonatkozó törvények védik.

A jelen Feltételekben kifejezetten megengedettek kivételével a Honlap és/vagy a Tartalom semmilyen része nem másolható, nem reprodukálható, nem tehető közzé, nem tölthető le, nem módosítható és semmilyen módon nem változtatható meg, nem fordítható le, nem kodifikálható, nem adható át és más módon sem terjeszthető semmilyen számítógépen, szerveren, Honlapon vagy más kommunikációs vagy terjesztést szolgáló eszközzel publikáció vagy terjesztés vagy más Felhasználók általi kereskedelmi felhasználás vagy nem kereskedelmi felhasználás céljára, kivéve, ha abba a Társaság kifejezetten írásban beleegyezett.

A Tartalom használatával kapcsolatos szabályok és előírások megsértése és/vagy a Társaság jogainak vagy harmadik felek jogainak megsértése a Szolgáltatások használati jogának azonnal elvesztését vonja maga után, a befizetett összegért járó kártérítés vagy azok visszatérítése nélkül, ami nem befolyásolja a Felhasználó Társaságnak vagy harmadik félnek okozott kártért való felelősségét.

Felhasználók által közzétett Tartalom

A Felhasználók felelősséggel tartoznak bármilyen jellegű, az általuk a Honlapon vagy a Szolgáltatásokon keresztül nyilvánosan vagy magán úton közzétett, átadott, terjesztett vagy hozzáférhetővé tett tartalomért, anyagért vagy információért. A Felhasználók kizárólagos felelősséggel tartoznak a Szolgáltatások vagy a Honlap használatából eredő, közvetlen vagy közvetett úton okozott mindennemű kárért, beleértve a gazdasági kárt is, és összes egyéb kárért. A Társaság semmilyen felelősséggel nem tartozik a Felhasználók által a Honlapon egy adott Szolgáltatás használatakor feltett információkért (szöveg és képek), dokumentumokért illetve anyagokért. 

A Felhasználó ingyenes, visszavonhatatlan, feltétel nélküli engedélyt biztosít és garantál a Társaságnak a Felhasználó által a Honlapon és/vagy a Szolgáltatásokon keresztül közzétett összes Tartalomért (pl. felhasználói profil, képek stb.).  A Társaságnak adott engedély különösen feljogosítja (de nem kötelezi) a Társaságot a grafikus megjelenítés vagy formátum módosítására, a formattálásra, reprodukálásra, megjelenítésre, módosításra, fordításra, digitalizálásra, publikálásra vagy a Társaság vagy a Szolgáltatási partnerek hálózatán és/vagy más kommunikációs csatornán történő terjesztésre, az internetes, e-mailben, MMS-sel, video- és audio vagy bármely más típusú eszközzel történő kommunikálásra a Szolgáltatások nyújtása érdekében és annak közzététele céljából, hogy Ön igénybe veszi a Szolgáltatást. Ezeknek a jogoknak az egész világra és a nemzeti és nemzetközi szerzői jogok törvényekben előírt teljes időtartamra érvényesnek kell lenniük.

A Tartalom - többek között a Felhasználók által közzé tett Tartalom - védelme érdekében rögzített kötelezettségek érvényességének fenntartás mellett a Felhasználó tudomásul veszi, hogy az általa a Szolgáltatások némelyikének segítségével a Honlapon közzétett tartalom terjesztési célokat szolgál, és hozzáférhető a többi Felhasználó számára. A Társaság nem tartozik felelősséggel a többi Felhasználó magatartásáért, és a Társaság azért sem felel, hogy ezek a Felhasználók hogyan használják a Felhasználók által közzé tett Tartalmat és az annak részét képező személyes adatokat. A Felhasználók kötelesek a Szolgáltatást a jelen Feltételekben írtaknak megfelelően használni, a törvényi előírások betartásával, valamint a többi Felhasználó és harmadik felek jogainak tiszteletben tartásával.

A Társaság (felelősség vállalása nélkül) a következőkre kéri a Felhasználókat:

a)    Kerüljék az olyan személyes adatok vagy képek közzétételét, amelyeket a Felhasználó nem szeretne nyilvánosságra hozni, vagy amelyek segítségével más Felhasználók közvetlenül megkereshetik őt (pl. email cím vagy telefonszám). A Társaság kéri a Felhasználókat, hogy ne tegyék közre harmadik felek adatait és/vagy információt azok előzetes beleegyezése nélkül.

b)      Ne tegyenek közzé szerzői jogvédelem alá tartozó anyagokat tartalmazó információkat (például audio, video, képek stb.) az anyagok tulajdonosának előzetes írásos beleegyezése nélkül.

c)        Kerüljék a kiskorúakra vonatkozó tartalom és az olyan tartalom közzétételét, amely pornográf, sértő, erőszakos, becsmérlő, becsületsértő, rasszista vagy fajgyűlölet- vagy gyűlöletkeltésre alkalmas, amely személyhez fűződő jogokat sért és/vagy törvénybe ütköző magatartásra utal vagy jogellenes tevékenységeket tanít vagy fizikai károsodást okoz vagy más Felhasználókat vagy más csoportokat vagy személyeket vagy általában bárkit, aki ezzel megsérthető vagy akinek ezzel kár okozható, inzultál vagy sért.

A Társaság saját hatáskörében dönthet arról, hogy Felteszi-e vagy pedig törli a Felhasználók által közzétett Tartalmat. Az a tény, hogy a Társaság nem tiltja le a közzétételt, illetve nem törli a Felhasználói Tartalmat, semmiképpen nem jelenti azt, hogy a Társaság jóváhagyta a Tartalmat vagy azt elfogadhatónak találta.

A Társaságnak nem feladata a Felhasználó által Közzé tett Tartalomról biztonsági másolatot készíteni. Ezért a Felhasználónak célszerű a Honlapra feltett anyagokról másolatot készítenie, ha a Felhasználó az anyagokat a jövőben más célra is fel szeretné használni. A Felhasználóknak feltétlenül javasoljuk, hogy készítsen másolatot azokról a lapokról, ahova feltette a Felhasználó által közzé tett Tartalmat.

A Társaság együttműködik a Hatóságokkal a tekintetben, hogy kérésre információkat és/vagy adatokat ad ki a bűnelkövetők és törvénysértők megtalálásához.

 

A SZOLGÁLTATÁSOK ÉS INFORMÁCIÓK HASZNÁLATA. FELHASZNÁLÓI GARANCIÁK ÉS KÖTELEZETTSÉGEK

AMENNYIBEN AZT A JELENLEG ÉRVÉNYBEN LÉVŐ JOGSZABÁLYOK LEHETŐVÉ TESZIK ÉS NINCS ÉRVÉNYBEN MÁS RENDELKEZÉS, A FELHASZNÁLÓ KIZÁRÓLAGOS FELELŐSSÉGGEL TARTOZIK A HONLAP HASZNÁLATÁÉRT. A HONLAP AZ ADOTT ÁLLAPOTÁBAN, ÉS AZ ADOTT RENDELKEZÉSRE ÁLLÁS SZERINT HASZNÁLHATÓ. A SZOLGÁLTATÁS ALKALMAZÁSÁTÓL ELVÁRT, KÍVÁNT VAGY ELÉRT EREDMÉNYEK TEKINTETÉBEN SEMMILYEN KONKRÉT GARANCIÁT NEM VÁLLALUNK.

A TÁRSASÁG KIJELENTI, HOGY SEMMILYEN FELELŐSSÉGET NEM VÁLLAL AZ ABBÓL EREDŐ FELHASZNÁLÓI IGÉNYEKÉRT, HOGY BÁRMILYEN OKBÓL GOND VAGY PROBLÉMA ADÓDIK A HONLAP ÉS/VAGY A SZOLGÁLTATÁSOK HASZNÁLATÁVAL KAPCSOLATBAN, VAGY AZÉRT, MERT AZOK NEM HASZNÁLHATÓK. A TÁRSASÁG KÜLÖNÖSKÉPPEN NEM MINŐSÜL AKKÉNT, HOGY MEGSZEGTE KÖTELEZETTSÉGEIT ÉS NEM VONHATÓ FELELŐSSÉGRE A FELHASZNÁLÓKNÁL FELMERÜLŐ OLYAN KÖZVETLEN VAGY KÖZVETETT KÁRÉRT, IGÉNYÉRT VAGY VESZTESÉGÉRT, AMELY ABBÓL ERED, HOGY A FELHASZNÁLÓKNÁL VAGY HARMADIK FELEKNÉL - TÖBBEK KÖZÖTT INTERNETES SZOLGÁLTATÓKNÁL - NEM ÁLL RENDELKEZÉSRE, MEGHIBÁSODIK VAGY HIBÁSAN MŰKÖDIK AZOK ELEKTRONIKUS BERENDEZÉSE, ÉS/VAGY AZ OLYAN TÁVKÖZLÉSI KAPCSOLAT, AMIT NEM KÖZVETLENÜL A TÁRSASÁG VAGY OLYAN ALANY KEZEL, AKIVEL A TÁRSASÁG KÖZVETLEN KAPCSOLATBAN ÁLL, VAGY MÁS FELHASZNÁLÓK VAGY MÁS OLYAN ALANYOK TETTEIBŐL ERED, AKIK ESETLEG HOZZÁFÉRHETNEK A HÁLÓZATHOZ.

A TÁRSASÁG FENNTARTJA ANNAK JOGÁT, HOGY A SZOLGÁLTATÁSOKAT (VAGY AZOKAT EGY RÉSZÉT) BÁRMIKOR IDEIGLENESEN VAGY VÉGLEGESEN LEÁLLÍTSA. A FELHASZNÁLÓ TUDOMÁSUL VESZI, HOGY A TÁRSASÁG NEM TARTOZIK FELELŐSSÉGGEL A FELHASZNÁLÓKKAL VAGY HARMADIK FELEKKEL SZEMBEN SZOLGÁLTATÁSAINAK LEÁLLÍTÁSÁÉRT VAGY MEGSZAKÍTÁSÁÉRT, KIVÉVE A JELEN FELTÉTELEKBEN A FELHASZNÁLÓK FELÉ VÁLLALAT KONKRÉT, ETTŐL ELTÉRŐ ÉS KIEGÉSZÍTŐ SZERZŐDÉSES KÖTELEZETTSÉGEKET.

A Társaság nem vállal felelősséget a Honlapon ajánlott árukkal és/vagy Szolgáltatásokkal - beleértve a Társaság és harmadik felek közös marketing tevékenysége alapján ajánlott, de a Társaság beszállítóitól származó termékeket és/vagy Szolgáltatásokat is - kapcsolatos (szöveges vagy grafikus) információkért.  Minden egyes szállító saját maga felel az itt közölt utalásokért, specifikációkért és leírásokért, valamint a jogszabályi előírások betartásáért. Ennek következtében a Társaság nem tartozik felelősséggel a grafikai pontatlanságokért, tévedésekért és hibákért, és a Társaság semmilyen hallgatólagos vagy kifejezett garanciát nem vállal az információkért, tartalomért és szoftverekért, az adatok adott célra történő forgalmazhatóságáért vagy megfelelő minőségéért, a beszállítók által a Honlapon vagy a Szolgáltatások kapcsán közölt vagy ajánlott termékekért és szolgáltatásokért, azzal, hogy a Társaság kérésre - amennyiben azt a törvény lehetővé teszi - megadja bármely ajánlott termék és szolgáltatások szállítójának és/vagy gyártójának azonosításához szükséges neveket, címeket és egyéb adatokat.

A Honlap más honlapokra és más internetes forrásokra mutató linkeket adhat meg (továbbiakban a “Linkek”).

 

A Felhasználó tudomásul veszi és elfogadja, hogy a Társaságot nem terheli felelősség az ilyen lapok és külső források működtetéséért, kivitelezéséért és működéséért.

A Felhasználó vállalja, hogy a Honlapot és az ott felajánlott Szolgáltatásokat kellő gondossággal, szabályosan és jogszerűen használja, és a Felhasználó különösen vállalja, hogy betartja és teljesíti a törvényben és a jelen Feltételekben rögzített kötelezettségeket. A Felhasználó ezért vállalja, hogy tartózkodik az alábbiaktól (ez a felsorolás nem teljes körű, csak példákkal szolgál):

          

(a)  a Honlap és a Szolgáltatások bármilyen szabálytalan, a törvényt, a jelen Feltételeket és a Honlapon közölt bármely utasítást sértő használatától, vagy a szabályos és erkölcsös használattal ellentétes használattól.

(b)    minden olyan cselekedettől, ami sértheti a Társaság és/vagy harmadik felek jogait és érdekeit, ezen belül szellemi tulajdonjogait, ipari jogait vagy bizalmas adatkezeléshez fűződő jogait, és minden olyan cselekedettől, amely bármilyen módon károsíthatja, ronthatja vagy ellehetetleníti a Honlap, az elektronikus tárolóeszközök vagy a Honlapon tárolt dokumentumok, fájlok vagy bármilyen egyéb tartalom szabályos használatát;

(c)    a jelen Honlapon található bármely anyag és/vagy információ reprodukálásától, átalakításától, terjesztésétől, vagy bármely más módon más helynek vagy a nyilvánosságnak való hozzáférhetővé tételétől vagy kiadásától, kivéve az olyan cselekedeteket, amelyeket a Társaság vagy más, az ilyen tulajdonról való lemondásra jogosult harmadik fél kifejezetten engedélyez.

(d)    hacsak a Társaság nem engedélyezi vagy nem szorgalmazza, a Honlap és a Szolgáltatások közvetlen vagy közvetett módon azon célra való felhasználásától, hogy kereskedelmi tevékenységet folytassanak és/vagy gazdasági hasznot húzzanak a Honlapból és/vagy a Szolgáltatásokból, vagy bármilyen okból pénzt vagy más értéktárgyat cseréljenek, vagy a Honlapon vagy azon keresztül olyan nyereményjátékokkal, versenyekkel és más játékokkal kapcsolatos kezdeményezéseket reklámozzanak, ahol a részvétel értékbeli vagy pénzbeli kompenzációhoz kötött;

(e)    hirdetések, reklámanyagok, levélszemét, “spam”, lánclevél, piramisjáték vagy bármilyen más jogosulatlan vagy kéretlen anyag feltöltésétől, közzétételétől, magánúton vagy más módon történő továbbításától vagy terjesztésétől;

(f)     vírusokat vagy kódokat tartalmazó bármilyen anyagok illetve harmadik felek szoftverei, hardverei vagy távközlési rendszerei üzemeltetésének vagy működésének megszakítására, tönkretételére vagy korlátozására, a távközlés normál menetének megszakítására, a Szolgáltatások és/vagy a Szolgáltatásokhoz kapcsolódó szerverek zavarására vagy megszakítására létrehozott kódok, fájlok vagy programok feltöltésétől, Felrakásától, küldésétől vagy bármilyen más módon való továbbításától vagy terjesztésétől;

(g)    a Honlap és az ott biztosított hely linken keresztül el nem érhető rejtett lapok vagy fájlok felrakására való használatától és/vagy a Webhely biztonsági fájltárolásra történő felhasználásától;

(h)    a Honlap lapjain a Társaság engedélye nélkül internetes helyekre mutató hpyertext létrehozásától;

(i)     az érvényben lévő jogszabályok és előírások szándékos vagy előre megfontolt megsértéséről.  

 

Amennyiben a Társaságnak közvetlenül vagy egy másik Felhasználó bejelentése alapján ellenőriznie kell valamely nemzeti és/vagy nemzetközi jog és/vagy a jelen Feltételek megsértését, a Társaság fenntartja annak jogát, hogy előzetes értesítés nélkül és saját döntési hatáskörében haladéktalanul letiltsa vagy törölje a rendelkezésre bocsátott helyet vagy annak bármely részét, vagy a Szolgáltatásokat deaktiválja, beleértve a fizetős szolgáltatásokat is, vagy a Felhasználót törölje a Társaságból. Amennyiben egy vagy több fizetős szolgáltatás deaktiválására kerül sor annak természetes lejárta előtt a szolgáltatások használatára vonatkozó feltételek vagy kondíciók megszegése vagy megsértése miatt, a Felhasználó a kifizetett összegek után semmilyen kártérítésre vagy visszatérítésre nem jogosult. A Társaság a bejelentés tárgyát képező anyagot eltávolítja az általa biztosított helyről, illetve súlyosabb esetekben a Társaság törölheti a Felhasználó regisztrációját, anélkül, hogy a Társaság elveszítené azon jogát, hogy a Felhasználó meg nem engedett vagy törvénytelen magatartása által a Társaságnak okozott kár megtérítését követelje.

A Társaság fenntartja annak jogát, hogy kellő intézkedést tegyen az olyan Felhasználók ellen, akik nem tartják be maradéktalanul a törvényeket és a jelen Feltételekben írtakat.

 

NINCS ÁLTALÁNOS ELLENŐRZÉSI KÖTELEZETTSÉG

A Szolgáltatások nyújtása tekintetében a Társaság csak arra vállalkozik, hogy a Felhasználóknak webhelyet biztosít és műszaki támogatást (hosting) nyújt, és a Felhasználók szabadon dönthetnek arról, hogy milyen tartalmat tesznek közzé saját döntésük alapján az adott webhelyen. A Társaság nem folytat ellenőrzési, kezelési vagy előzetes válogatási tevékenységet a fent említett tartalom vonatkozásában, és a Társaságnak nem áll módjában, hogy a szóban forgó Tartalommal kapcsolatban annak felrakása előtt beavatkozzon. Ennélfogva a Társaság semmilyen felelősséget nem vállal, a Felhasználó pedig kizárólagos felelősséggel tartozik harmadik felekkel szemben a közzétett tartalom törvényszerűségének biztosításáért, és köteles garantálni, hogy a Tartalom nem sérti harmadik felek jogait. 

 

 

A 2001. évi 108. törvény rendelkezései alapján a Társaságot a Szolgáltatások nyújtása kapcsán nem terheli általános kötelezettség az általa közvetített vagy tárolt információk ellenőrzésével kapcsolatban, és a Társaságot nem terheli a jogszerűtlen cselekmény jelenlétére utaló tények vagy körülmények aktív kivizsgálására irányuló általános kötelezettség sem.

A fenti 2001. évi 108. törvény alapján azonban a Dada.net S.p.A. vállalja, hogy:

 

a)    azonnal értesíti az illetékes hatóságot, ha a Társaság feltételezhetően jogszerűtlen cselekményről vagy egy vagy több felhasználója tekintetében feltételezhetően jogszerűtlen információkról szerez tudomást;

b)    az illetékes hatóságok kérésére azonnal kiszolgáltatja a tulajdonában lévő információkat, hogy lehetővé tegye a Szolgáltatások igénybe vevőjének azonosítását az illegális tevékenység azonosítása és megelőzése érdekében.

c)    azonnal intézkedik, amennyiben a Társaság az illetékes hatóság felszólítására köteles a Tartalomhoz való hozzáférést letiltani;

d)    azonnal tájékoztatja az illetékes hatóságokat, ha a Társaság olyan Tartalomról szerez tudomást, amely

jogellenes vagy harmadik fél számára hátrányos egy olyan szolgáltatásban, amelyhez a Társaság hozzáférést biztosít.

Bár a Társaságnak nem kötelezettsége a Felhasználók által közzétett Tartalom ellenőrzése, a fentiekben írtak érvényességének korlátozása nélkül a Társaság fenntartja annak jogát, hogy az ilyen Tartalomhoz bármikor, előzetes értesítés nélkül hozzáférjen a Szolgáltatások felhasználására vonatkozó feltételekre irányuló ellenőrzés céljából, harmadik felek jogainak megsértésének vagy gyanítható megsértésének ellenőrzése céljából, a Felhasználók felelősségének megállapítása céljából magánszemélyek panasza kapcsán, és a megfelelő intézkedések - többek között a szolgáltatás leállítása vagy megszakítása - céljából.

Az itt írtak érvényességének korlátozása nélkül és a Felhasználók korlátlan és kizárólagos felelősségének fenntartása mellett - kizárólag a Szolgáltatások Felhasználók általi jogszerűtlen használatából eredő károkozási következmények ellenőrzése céljából - olyan programok használatára kerülhet sor, amelyek blokkolják a Felhasználók által Feltett szerzői jogvédelem alá tartozó tartalom jogellenes feltöltését és megosztását.

 

IRÁNYADÓ JOG ÉS JOGHATÓSÁG

A jelen Feltételekre, a Honlapon közzétett egyéb jogi nyilatkozatokra és általában véve a Dada.net S.p.A. és a http://hu.dada.net honlap Felhasználói közötti kapcsolatra a magyar jog az irányadó.

Az 1980. évi Római Konvenció 5.1. cikkelyének, a Brüsszeli Konvenció 14. és 15. cikkelyének, valamint - amennyiben az alkalmazható - a 2000. december 22-i 44/2001. számú EK rendelet értelmében perértéktől függően a Pesti Központi Kerületi Bíróság illetve a Fővárosi Bíróság  kizárólagos hatáskörébe tartozik a Dada.net valamint a Felhasználók között a Honlap és a Szolgáltatások tárgyában felmerülő összes jogvita rendezése. 

 

KAPCSOLAT

Ha további információkra van szükséges a Honlapról vagy a Szolgáltatásról, vagy ha bármilyen ügyben fel szeretné venni velünk a kapcsolatot, kérjük, írjon nekünk a http://hu.dada.net/help/ címre, vagy keressen meg bennünket az alábbi címen:

Dada.net S.p.A.

Piazza Pietro Annigoni 9/b

50122 – Firenze, Olaszország